Csónaktúra a Tisza-tó déli térségében

A Tisza-tó déli részén kicsit kevesebb a vadregényes terület az északihoz képest, ám ez is rengeteg érdekességet tartogat. Itt is találhatóak vadregényes öblítőcsatornák, amelyek mellett az Abádszalóki-medence óriási, nyílt vize, valamint az élő Tisza is tárt karokkal várja a látogatót. Az alábbi, a Tisza-tó Apartmanpark Hoteltől induló, mintegy félnapos csónaktúra kihagyhatatlan program!

 

A Tisza-tó Apartman Hotelünktől indul a csónaktúra. A Ring-a-tó Kisköre Strand mögött, a Tisza-tavi kerékpárútként szolgáló gátoldal másik oldalán helyezkedik el a közel 30 apartmanházzal rendelkező apartmanpark, ami nemcsak a szállóvendégek számára kínál egész éves programot.

A csónaktúra kiindulási helyét, azaz az apartmanparkot a Köre Kikötő mellett elhaladva, a gáton tudjuk megközelíteni, a kiskörei üdülőövezet mellett. Először vidám színű házak köszöntenek bennünket, majd tágas parkolójában szinte biztos, hogy találunk helyet.

Apartmanparknunk jellegzetes, színes házait már messziről fel lehet ismerni

 

Aki esetleg kerékpárral érkezne a gáton, ő is a színes házakat fogja először észrevenni.

Az indulás első állomása a recepció épülete lesz, ahol segítenek eligazodni az apartmanparkban és elvezetnek a lefoglalt csónakhoz.

Csónakjaink csak arra várnak, hogy felfedezzétek velük a Tisza-tavat

 

Egy ilyen túrára nem kell sok holmit magunkkal vinni, az a legfontosabb, hogy legyen nálunk elegendő víz! Akik nem hoztak magukkal, a recepción vagy az étteremben is vásárolhatnak, az ökoszemléletűek pedig a mosdóban tölthetik fel kulacsukat.

A Ring-a-tó éttermünkben indulás előtt egy kávét, érkezés után pedig valamilyen finomságot érdemes bedobni

 

Némi harapnivalót is be lehet dobni a hátizsákba, hiszen egy szendvics minden kiránduláson jól tud esni!

Csónakbérlés a Tisza-tó Apartmanpark Hotelben

Az apartmanpark tíz kisteljesítményű modern, környezetbarát motorral szerelte fel vadonatúj csónakjait, amelyek strapabíróak és széles aljuknak köszönhetően nem borulékonyak. Mivel nemcsak a teljesítményük, hanem a fogyasztásuk is kicsi, nem kell attól aggódni, hogy útközben elfogy az üzemanyag.

Csónak, kajak, kenu SUP: bármelyiket bérelheted!

 

Az indulás előtt egy-egy próbakört kell tenni a kikötőben, hogy meggyőződjenek arról, a vezető alkalmas-e a csónakvezetésre. Ha átment a gyors próbán, már ki is futhat a csónak a Tisza vizére!

 

Először jöjjön a neheze!

A bérelt motorcsónakkal vagy kajakkal először észak felé kell indulni, a Tisza folyásirányával szemben. Ez elsőre talán ijesztőnek hangozhat, ha magunk evezünk, de legalább letudjuk a táv nehezebbik felét és innen már könnyebb lesz.

Egy Tisza-tavi csónaktúra elmaradhatatlan programja a kirándulásnak. Fotó: ilovetiszato.hu

 

Ne felejtsük el, hogy a Tisza folyó veszélyes hely: örvénylik, nemzetközi hajóútként van nyilvántartva, így erre más szabályok vonatkoznak. Többek közt itt van lehetőség a vízi sportolásra és jachtok is szelhetik a vizet. Amennyiben találkozunk egy-egy ilyen túratárssal, számítsunk arra, hogy hullámot fog kelteni.

Azért, hogy elkerüljük a borulást, rá kell fordulni a hullámra: dobálni fogja ugyan a hajót, de ne ijedjünk meg, így is kisebb eséllyel borulunk bele, mintha oldalba kapna!

Első megálló: Tiszanána

Tiszanána kikötője egy kis öbölben található, ami mellett az Álompart nevű, meseszerű strandot lehet megtalálni, amelyet Tréfás Miklós szobrászművész tervezett. Az idilli strandon kézikomp segítségével húzhatjuk át magunkat egy kis szigetre, míg onnan a másikra egy fahídon keresztül sétálhatunk. A kikötő egy belső öbölben található, amelyet a bejáratánál elhelyezett kilátótorony jelez.

Érdemes strandszezonban fürdőruhát is vinni, ha csobbannátok egyet! Fotó: ilovetiszato.hu

 

A vadregényes világ felfedezése

Miután elhagytuk a kikötőt ismét az élő Tiszán találjuk magunkat, szemben a Telekháti-szigettel. A Tisza folyásával megegyezően kell néhány száz métert haladnunk, hogy elérjük a III-as öblítőcsatornát.

Csodaszép helyekkel vár a Tisza-tó, amit csónakkal lehet felfedezni. Fotó: ilovetiszato.hu

 

Ez keresztülvezet az imént látott Telekháti-szigeten, ami a Tisza-tó legdélebbi szigete. Ide rendszeresen járnak a horgászok a jó kapás reményében, illetve a gyalogos kirándulások kedvelt helyszíne vadregényes, ártéri fás és madárcsicsergős erdejével.

Ha találunk egy remek kikötési lehetőséget, akkor érdemes megállni, esetleg piknikezni – de szigorúan csak akkor, ha a keletkezett szemetet magunkkal visszük!

Még akár tündérrózsákat is lehet látni a túra során. Fotó: ilovetiszato.hu

 

A sziget mögött, azaz az abádszalóki oldalon megfigyelhetjük a tó állat- és növényvilágát: a parti nádasból madarak úszhatnak ki elénk, a vízben sulyom található, a partmenti fák törzse alól bakcsók, gémek röppennek fel. Jó, ha magunkkal viszünk egy távcsövet is, hiszen így könnyebben szemügyre vehetjük a tó szárnyas lakóit.

 

Tó a Tisza-tóban?

Innen Kisköre felé kell venni az irányt, de előtte egy meglepetéssel is vár a tó. Ha a III-as öblítő után jobbra fordulunk és a part élét követjük a II-es öblítőcsatorna felé, akkor egy kis belső tóhoz érkezhetünk.

Madártávlatból igen jól néz ki, de ne búslakodjuk, ha esetleg a nádfal miatt nem találjuk meg a bevezető utat – ezért érdemes az év más időszakában is megpróbálnunk bejutni.

A kis tóra Ljasuk Dimitry filmes, környezetvédelmi aktivista hívta fel a turisták figyelmét, de az Aktív Magyarország által kiadott Kalandtérképen is megtalálható.

Ha már Dimitry nevét említettük, érdemes az általa belakott Jóreménység-szigetet is felkeresni. A helyiek által Robbantó-gátnak nevezett félszigeten felállított kunyhóban lakott féléven át. Ma ezt közösségi térnek, pihenőhelynek rendezte be önkéntesekkel, ahonnan páratlan panoráma nyílik az Abádszalóki-medencére.

A Jóremnység-sziget, ami valójában egy mesterséges félsziget

 

Innen a szárazföld mellett haladva az I-es öblítőcsatornához érünk, amely túloldalán ismét Kisköre vár bennünket. Kiszállva a beach barban ihatunk egy frissítő innivalót, vagy éppen a Ring-a-tó strand büféjében rendelhetünk valamilyen finomságot.

Aki esetleg szeretne egy darab Tisza-tavat magával vinni, annak a kiskörei Ring-a-tó Szolgáltató- és Rendezvényházban található Tourinform iroda felé érdemes vennie az irányt, ahol Tisza-tavi szuvenírekkel térhet haza.

 

Az Abádszalóki-medence

Az Abádszalóki-medence a Tisza-tó az egyik legkisebb medencéje a maga 18 km²-vel. Ez a legalkalmasabb a vízi sportolásra, hiszen 2,5 méteres átlagos vízmélységével remek lehetőséget biztosít a jetskivel való közlekedésre, vagy éppen a vízi ejtőernyőzésre. A medence egésze egy óriási, nagy és nyílt vízfelület, amit csak a Teleháti-sziget tör meg. 

A két fasor közötti rész az Abádszalóki-medence

 

A medencében jellemzően békaszőlőhínárral és rucaöröm-, sulyomhínár-társulással találkozhatunk. Ezek főként a csónakok csavarjaira tekerednek fel, valamint a strandolók veszik észre, amikor a víz besodorja a talpuk alá.

 

A Tisza-tóról írunk

Ha nem szeretnétek lemaradni a Tisza-tó első apartmanparkjának és a Tisza-tónak a legfrissebb híreiről, programjairól, akkor kövessetek bennünket Facebookon, Instagramon és TikTokon is!

Nézzetek szét szabad időpontjaink között és foglaljátok le a számotokra legtökéletesebb Tisza-tavi szállást apartmanparkunkban!

Kiskörei apartmanparkunkban szállást is foglalhatsz!