Hogyan kerülsz a Tisza-tónál vasúti hídra vezetés közben?
Volt már úgy, hogy békésen vezettél, majd egyszer csak, hirtelen egy vasúti hídon találtad magad? A Tisza-tónál ez is megtörténhet, de ne aggódj, ha minden közlekedési szabályt betartasz, akkor nem történhet bajod és nem is fog szembe jönni a vonat!
A közel 140 éves Tisza híd, ami korában a leghosszabb volt
A híd terve az 1800-as évek második felében fogalmazódott meg, hiszen a Kisterenye-Kisújszállás közötti vasút nyomvonala a Tiszán is átívelt, így szükségessé vált az építése.
Az 1887-ben átadott híd korában a legnagyobbnak számított hazánkban 780 méter teljes hosszúságával. Ez az első híd fából épült, ami nem volt időtálló, hiszen a Tisza magas páratartalma és a vízzel való folyamatos érintkezés miatt gyorsan korhadt.
Megépült a mai kiskörei vasúti híd alapja
Miután a faszerkezetű hamar tönkre ment, újat kellett építeni: 1906-ban kezdődtek meg az új híd építési munkálatai, miután egy jégzajlás a meder szélén lévő cölöpjármokat megdöntötte. Vasszerkezetű hidat terveztek, aminek egy része még ma is látható.

A hidat sem az első, sem pedig a második világégés nem kímélte, többször kellett újraépíteni. Az első világháborúban, 1919-ben a visszavonuló román csapatok a medernyílásokat felrobbantották, az ártéri áthidalások nagy részét pedig felégették.
A második világháború során, egy 1944. szeptemberi bombatámadásban annyira megsérült az egyik meder feletti szerkezet alsó öve, hogy a hídszerkezet egy méterrel megsüllyedt. Még ebben az évben a hidat újra felrobbantották.

Elnyerte végleges formáját
A legutolsó, azaz ma is látott formáját 1958-ban nyerte el. A vasszerkezetek helyreállítása és a középső mederáthidaló szerkezet újjáépítése 1956-ban kezdődött meg. A vasszerkezetet eleve úgy tervezték, hogy vegyes használatú, közúti-vasúti híd lehessen, ugyanis a közúti forgalom által korábban használt komp – főleg a jégzajlás miatt – nem volt kielégítő.

Erre jár a vonat Kiskörén
Az itt közlekedő járatok a Kál-Kápolna–Kisújszállás vasútvonal Kisköre-Tiszahíd megállóhely és Abádszalók megállóhely között járnak, míg az autóforgalom számára a 3209-es út Hevest, Hevesvezekényt köti össze Kisköre érintésével a Tiszaburához tartozó Pusztataskonnyal. A hídon kialakítottak a gyalogosok számára egy járdát is, így akár a Tiszát is megcsodálhatjuk a hídról és egészen a vízlépcsőig is ellátni.
A cikkben megjelenő adatok forrása: a Wikipedia.
Hogyan lehet megközelíteni a kiskörei közúti-vasúti hidat a Tisza-tó Apartmanparkból?
Erre a kerékpárt ajánljuk: a hidat körülbelül egy 20 perces tekeréssel érhetitek el tőlünk. Ehhez a kiskörei vízlépcső tetjén kell áttekernetek, majd a Jóreménység-szigetnél jobbra kell fordulni a gáton és már ott is vagytok!
A Tisza-tó felfedezéséhez kerékpárt is tudtok nálunk kölcsönözni, a részleteket itt találjátok!
Ha nem szeretnétek lemaradni a Tisza-tó első apartmanparkjának és a Tisza-tónak a legfrissebb híreiről, programjairól, akkor kövessetek bennünket Facebookon, Instagramon és TikTokon is!
Nézzetek szét szabad időpontjaink között és foglaljátok le a számotokra legtökéletesebb Tisza-tavi szállást apartmanparkunkban!
